Mi van a lengyelekkel?
Más is van itt, aki eddig csak negatív tapasztalatot szerzett velük? Vettem egy kabátot egy legyel csávótól és már napok óta nem adta fel. Tudom, tudom van rá 1 hetük, de esetemben 1 nap múlva lejár a határidő és még csak az "előkészíti a csomagot" értesítés sem érkezett meg. Közben online van napközben többször is. Ma írtam neki de meg sem nézte. (A véleményei között egyébként gyors kiszolgálást írnak...) Nyugodtan várnám az utolsó napot, abban a reményben, hogy majd úgyis feladja, de sajnos képtelen vagyok rá eddigi tapasztalataim alapján. Egyszer szintén szerettem volna megvenni egy nadrágot, ki is fizettem, de az eladó semmit nem reagált, visszatérítés lett a vége. 6-7x foglaltattak le velem terméket, majd napok múlva mikor rákérdeztem mizu, ugyanígy nem reagáltak semmit. A múltkor az egyik termékemre, ami 12 ezer forintért volt meghirdetve, egy lengyel 6600-as ajánlatot küldött. Mikor elutasítottam, egy lavinát indítottam meg, folyamatosan jöttek az újabb ajánlatok 20 forint különbségekkel. A jéghegy csúcsa meg az, hogy volt egy lengyel profil (szerencsére már tiltották), aki nike termékeket töltött fel, a képeken címkét!! is feltűntetve. Tele volt pozitív értékelésekkel. Rendeltem tőle egy pulcsit, meg is jött szép állapotban, tökre örültem, megadtam a jó értékelést. 2-3 nap múlva vettem észre, hogy az útólag bele varrt nike címke alatt fruit of the loom feliratú varrás látható... Nektek is csak negatív tapasztalaitok vannak velük? Vagy csak rám jár így a rúd?
Posted Jul 5, 2025, 11:52 AM UTC