Örökbefogadás-különbözik a véleményünk a férjemmel
Egészségügyi okok miatt sajnos nem jön össze a baba, elgondolkodtam azon, hogy örökbefogadjunk. Azonban a férjemnek más a véleménye, ő azt mondta, nem tudna sajátjaként nézni rá, neki fontos a vérvonal és a vérszerintiség. Én viszont el tudnám képzelni, hogy örökbefogadott gyermekünk legyen, úgymond szív szerinti, hiszen nem kizárólag a vér jelenti azt, hogy szülő tudj lenni. A napokban leültem beszélni erről a férjemmel, elmondtam az én álláspontomat, az érzéseimet. Nagyon szeretnék édesanya lenni, amit tud ő is, de a folyamatos kudarc és sikertelenség után én már teljesen elvesztettem a reményt, hogy természetes úton tudnék szülni. Ő úgy van vele, hogy nem mindenáron akar gyereket, így is boldog, hogy csak ketten vagyunk. Lombikot semmiképp nem szeretnék vállalni, egy olyan betegségem van, ami miatt semmilyen hormont nem kaphatok, illetve ismerem magam, nem bírná a lelkem az esetleges veszteséget. Az örökbefogadás számomra arról szól, hogy ugyanúgy tudok szülő lenni, attól függetlenül, hogy a gyermek biológiailag tartozik-e hozzám vagy sem, én ugyanúgy szeretném és gondoznám, mintha én szültem volna. Szerintem a szív szerinti gyermekhez sokszor még erősebben kötődik az anyuka, hiszen ő a szívében és a lelkében fogant. A férjem viszont azon az állásponton van, hogy az örökbefogadó pár nem a gyerek szülője, hanem a gond viselője, hiszen nem kettőjükből lett a gyerek. Ezért sajnos nem egyezik a véleményünk az örökbefogadás téma iránt, ami nekem nagyon fáj, mert úgy érzem már csak ez az út maradt nyitva, hogy anya tudnék lenni. Viszont a férjemre sem szeretném ráerőltetni egy olyan dolgot és döntést, amit ő nem szeretne igazán. Van ebben a helyzetben jó megoldás? El lehet engedni azt, hogy valaha is anya legyek?
Posted Sep 29, 2025, 11:24 AM UTC