Gyerekek a társasházban

Muszáj mostmár ezt kiírnom magamból, mert nem találok megoldást a helyzetünkre, hátha ti okosabbak vagytok, jobb rálátással.

Próbálom összefoglalni: Idén májusban vásároltunk egy társasházi lakást a 3. emeleten. Felújítottuk, ráköltöttük minden spórolt pénzünk, de tényleg olyan lett amire mindig is vágytunk, nagyon otthonos. Beköltöztünk július végén a két gyerekünkkel, ekkor még nem is éreztünk semmi gondot, berendezkedtünk. Esténként már észrevettük, hogy a szomszédból szinte minden beszéd áthallatszódik, itt rögtön kapcsoltunk is, hogy akkor valószínűleg visszafelé is így van. Ezután vettünk mindenhova vastagabb padlószőnyeget, ne legyen gond a gyerekek dübögése. Kaptak benti mamuszt is, nem járkálnak mezítláb. A fő gond abból adódik, hogy nagyon közel állnak egymáshoz korban, 2,5 és 4,5 évesek, folyamatosan egész nap veszekednek egymással, vitatkoznak, verekednek, hiába a külön szoba. És hiába éltek születésüktől kezdve lakásban, egyszerűen hirtelen rengeteg lett a mozgásigényük. Augusztusra ez már egészen borzasztó szintekre lépett, ekkor bevezettük, hogy reggeli után elmentünk Mamához vagy játszótérre, utána délben haza, alvás, alvás után uzsonna, újra elmentünk sétálni vagy kirándulni este 7-ig. Utána, fürdés és alvás. Szeptemberben kezdődött a nagynak az ovi, viszont ekkor kiderült, hogy súlyosbodott az asztmája; a gyógyszerek mellett is jöttek az asztmarohamok, kórházi kezelések, aztán másból adódóan műtétek, tehát rengeteget volt itthon az ősszel. És ekkor kezdődött valami rémálom spirál: jelezték többen, hogy hangosak vagyunk, ezért elkezdtünk egyre többet rászólni a gyerekekre, mostanra már mindenért is. Ne dübögj, ne kiabálj, maradj csendben, szépen játssz.. Konkrétan ebből áll az egész napom, hogy felkelek hamarabb, mint a gyerekek és azt várom mikor ébrednek, ekkor rögtön szétválasztom őket, hogy ne kezdjenek kiabálni. Gyors reggeli és már menekülünk is el otthonról. Szinte csak aludni járunk haza. Ami a férjemmel is konfliktust szül: nincs annyi időm a házimunkára, hazajön és elégedetlen, mert nem mosok csak napi 1 adag szennyest, sokszor inkább 2 napra főzök, ami neki nem tetszik, gyakrabban van rendetlenség.. Ha hangosabban megszólalnak a gyerekek vagy leesik valami már kopognak is át a szomszédból. Elkezdtünk leveleket kapni a postaládában, sms-eket amikben írják, hogy mióta itt lakunk tönkretesszük mások életét és jó lenne ha végre rászólnánk a gyerekeinkre. Mondtam, hogy hangszigeteljük a falainkat, de elutasítottak mondván, hogy elegük van a zajból, nem kell nekik még egy felújítás is. Ez engem annyira megvisel lelkileg, mert tényleg a tőlem telhető legtöbbet igyekszem megtenni, hogy ne okozzunk kellemetlenséget senkinek és nem szeretném elvenni senkitől a nyugodt otthoni pihenésnek a jogát. Gyomorgörccsel, szorongással telnek a napjaim és folyamatosan úgy érzem magam, mintha beteg lennék.

Mondtam a férjemnek, hogy adjuk el inkább a lakást, vegyünk valahol egy kertes házat, de ő teljesen elutasító mondván, hogy nem azért ölte bele a sok pénzt, hogy feladja és ez nem egy kakaós csiga ami ha nem ízlik, akkor visszaviszem a boltba.

Ti mit tennétek? A közös képviselő nem foglal állást, szerinte csak új a helyzet mindenkinek, mert a három lépcsőház közül egyikben sem laknak gyerekesek, csak mi. Azt mondta oldjuk meg magunk között, alkalmazkodni kell mindenkinek.