Egy kis helyen a vonaton megszólítani valakit mások előtt?

TL;DR:
Vonaton ültem, és éreztem valami energia váltást az egyik lánnyal, de nem volt egyértelmű a jel, és 2 másik lány is volt. A sokadik helyzet után megint az volt, hogy nem léptem semmit, és kicsit zavar ez a "mi lett volna, ha" érzés.

------

Csak mentem vidékre a szüleimhez a vonaton. Már sokadik ilyen helyzet történik velem: mindig azt érzem, hogy odamehettem volna, mondhattam volna neki valamit. Alapvetően jó kedvem is volt, és a 0%-nál több esélyt adtam volna neki, hogy nyitott lenne

De nem bírom elképzelni, hogy ha egy ilyen "nyomáshelyzetben" laza maradjak.

Következő a szitu:

Egy légtérben ültünk négyen: három lány és egy hím (én). Amikor az elején megtaláltam a helyem, megkérdeztem, hogy lekapcsolhatom-e a lámpát, mert zavart az erős fény. A két másik lány nem nagyon reagált, ő viszont mondta, hogy „nem”.

És utána elkezdett varrni valamit, tetszett a stílusa, meg alapvetően is elég dekoratív lány volt, de egyúttal, nem öntelt

És a kérdést azért teszem fel, mert itt akadok el a legtöbbször:

• Hogy érzem, hogy lehetne valamit csinálni, lehetne valamit lépni, kicsit mintha lenne valami energia váltás a levegőben.. de nem annyira egyértelmű az érzés, hogy lépjek is valamit,
• a másik pedig az, hogy 2-en ott voltak rajta kívül, tehát elég kényelmetlen lett volna, ha nem úgy sül el ahogy számítanék rá

De most őszintén, egy ilyen kis helyen, mit lehet ilyenkor csinálni? Felvállalni magam és lesz ami lesz, vagy elengedni? ....Mert ez vagy természetesen történik vagy sehogy, nem lehet erőltetni???

Sok ilyen helyzet van, de nem elégszer érzem ezt az érzést, viszont amikor érzem, akkor meg sosem annyira erős, hogy meg is lépjem, mindig meg vagyok akadva ebben a "Mi lenne, ha nyitott lenne" állapotba

(Ha buli van és nem vagyok teljesen magamnál és eggyé válok az univerzummal, akkor ezek teljesen jól mennek, de ilyen helyzetben amikor mindenki csak úgy magába van fordulva, józan is vagyok, akkor nem tudom ezt meglépni)