Hogyan lépjek tovább? Mi van velem?

Sziasztok!

Hatalmasat hibáztam, és emiatt elvesztettem azt az embert, akit mindennél jobban szerettem. Most ott tartok, hogy semmihez nincs kedvem, semmi nem dob fel, csak ő jár a fejemben. Próbálom lekötni magam, de csak ideiglenesen megy, aztán visszazuhanok.

A legrosszabbak a reggelek. Vele álmodom, azt látom, hogy minden rendben, kibékültünk... aztán mikor felkelek rájövök hogy nem változott semmi, és valószínűleg nem is lesz folytatás.

3 évig voltunk együtt. Én 30 vagyok, ő 24.

Voltak persze vitáink, de mindig próbáltuk megoldani.

A szexszel viszont végig küzdöttünk. Én többet vártam volna, ő viszont valamiért nem kívánta annyira sokszor ez volt a feszültség forrása.Volt, hogy egy hétig együtt voltunk egy hosszabb külön töltött idő után, és mégsem történt semmi. Ezt többször is eljátszotta.

Ő sem tudta megmagyarázni, miért, szerintem az önbizalmával lehetett valami. Ehhez jött még a bizalmatlanság:

rendszeresen átnézte a telefonomat, és elvárta, hogy én is tegyek így, különben jött a sértődés.

Mégis, minden hibája ellenére úgy éreztem, ő az igazi. Vele terveztem leélni az életem.

Aztán tavaly nyáron jött az a bizonyos hiba. Egy buliban összehaverkodtunk egy társasággal, volt ott egy lány, akivel táncoltam, dumáltam. Nem történt semmi, még a nevét se tudom, kontaktot se cseréltünk. De másnap megírtam egy haveromnak szerbül, hogy kár, hogy nem jött, mert jó csajok voltak, meg volt ez a lány is.

A barátnőm megtalálta ezt az üzenetet. Épp Párizsba vittem a szülinapjára... ott, az első este vágta elém a lefordított szöveget. Azt mondta, ennyi volt, haza akar menni, végeztünk.

Utána még egy hetet együtt töltöttünk úgy tűnt, talán van esély, talán megbocsát. De amint hazament, teljesen megváltozott. Ritkábban válaszolt, nem akart beszélni, aztán két nap múlva felhívott. Nem megy neki, elpakolja a cuccaimat. Azt mondta, szeret, hiányzom neki, de soha nem fog már bízni bennem.

Ott valami kettétört bennem. Soha nem fájt még ennyire szakítás, mintha kitépték volna a masik felemet. Sokat sírok miatta. Mások előtt felveszem az álarcot, de ahogy egyedül maradok, rám szakad az egész. Már az összeköltözést terveztük, a közös jövőt... most meg minden romokban.

Ez volt 2 hónapja.

Volt már valaki ilyen helyzetben? Hogyan lehet ebből kimászni?