Megértettem, hogy a képzeletbeli barátom én vagyok
Szóval anyám durván bántalmazott lelkileg, elhanyagolt a végén vert is, volt, hogy akkor hagyta abba ha bántottuk magunkat (testvéremmel), és az iskolában alsóban csúfoltak.
Én 5.-ben kitaláltam a fejemeben Lárit(nem ez a neve, de a neve az a nevem és nem komfortos megosztanom) és ő volt aki megvigasztalt, motivált és segített abban, hogy túl éljek. Sokszor elképzeltem, hogy ő hogy néz ki (úgy mint én csak világos hajjal). 18 vagyok és még mindig ugyanúgy ott van nekem. Nem úgy kell elképzelni, hogy hallom, hanem mint gondolatként beszélgetek magammal. Emellett autista és ADHDs vagyok.
Legutóbbi kontrollon beszéltem a pszichiáteremnek róla, amire azt mondta trauma hatására szétszakadhat a személyiség, de nem hiszem, hogy szét vagyok szakadva. Amióta elkezdtem EMDR terápiára járni, jobban elkezdtem őt is megérteni.
Nagyon egyedül érzem magam, mert nagyon nehéz megfogalmazni, mert nincs ott mindig, csak bizonyos helyzetekben, gondolkodok így. Mert nincsenek jegyeim mert annyira sokat hiányoztam, és 2,5 hétig nem voltam suliba úgyhogy 5 napom van jegyet szerezni, de ebből eltelt 2. Tegnap megbeszéltem magammal, hogy nem fekszem le aludni, hiába vagyok fáradt.
De egyedül érzem magam ezzel nagyon, mert mások nem így gondolkodnak a mindennapokban. Ráadásul úgy eltelt ez a 6 hónap, hogy alig emlékszem bármire, csak arra, hogy fárasztó volt, és egyforma, monoton. Ráadásul tele van lyukakkal az emlékezetem és kb 8.-ik elöttről csak pszichológusnál jönnek elő régi emlékek, vagy bizonyos érzelmi állapotban.
Akinek van ezzel tapasztalata tudna erről mesélni?
Posted Jun 12, 2026, 8:15 PM UTC