Zavarja az átlag embert, ha valaki túlközöl?

ADVICE

Sziasztok! Gyerekkorom óta igen beszédes típus vagyok és még mindig, fiatal felnőttként sem halt ez meg bennem. A hétköznapokban nálam ez leginkább túlközlésben nyilvánul meg, melyek általában viccesek. Írok egy példát:

Múltkor a nagynéném megkért hogy vegyek neki füldugót a gyógyszertárból. Ő csak így kontextusnak hozzátette, hogy az előzőt is sokáig használta csak már tök poros és ezért viszket tőle a füle. A gyógyszertárban amikor kikértem a füldugót, megkérdezte az eladó, hogy mennyit szeretnék. Mondtam, hogy legyen 2 darab. Elmondtam neki, hogy elég lesz mert a nagynénémnek veszem, aki az előzőt is sokáig használta, csak mostmár poros és viszket tőle a füle. A gyógyszertáros nevetett egyet meg én is és hozta is a kettő füldugót. Aztán természetesen udvariasan megköszöntem, kifizettem, stb. Én nem éreztem cikinek, ha bármi, én viccesnek fogom fel és úgy tekintek rá, hogy feldobtam az eladó napját. A barátnőm szerint nagyon gáz az ilyen, ennél a szitunál is ott volt velem, és máskor is ha előfordul valami hasonló, mindig rám szól.

Persze előfordul velem a szimpla nem vicces csak teljesen semleges túlközlés is. A posztot is amiatt írom, mert volt előbb erre példa. A barátnőm megint figyelmeztetett. (Ami amúgy persze nem esik jól, hisz ilyen vagyok, én megértem és értem, hogy jó a szándéka). Ezt a sztorit nem redzletezném, de lényegében elkezdtem feleslegesen hablatyolni picit többet a kelleténél, bár én nem éreztem úgy, hogy a másik felet ez zavarná.

Remélem ezek alapján érhető a szitu. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez zavarja/idegesíti az átlag embert? Én eddig nem láttam ebbe semmi rosszat, amikor kell, tudok jó hallgatóság is lenni (azt hiszem). Viszont ha ez tényleg gáz meg ilyenek, akkor megpróbálom valahogy visszafogni magamat. Esetleg adhattok a témával kapcsolatban tanácsot is. Köszönöm!

Posted Jul 3, 2026, 6:23 PM UTC

3861
Loading comments…