r/hungary•
malaszka

Szerintem ideje, hogy Juhász "Juhi" Péter elszámoljon azzal a pénzzel, amelyet a Bangó Sándor ügyében történő igazságszolgáltatás érdekében kért/elfogadott.

FREETALK

A köznyilvánosság számára ígért információkat a köznyilvánosság nem kapta meg.

Arról sem tudunk, hogy az áldozatok sérelmére bűnt elkövető bűnelkövetők jogi felelősségrevonásában bármi érdemi eredmény eléréséhez vagy az erre való törekvéshez hogyan lettek felhasználva az anyagi támogatások.

Természetesen az áldozatok sérelmei és jogi eljárásai nem tartoznak ránk; azok nem közügyek. Nem is vagyok rájuk kíváncsi.

Csak az tartozik a közvéleményre, hogy a Juhász Péter mint közszereplő által adományként kért összegek milyen célra lettek fordítva ezekben az ügyekben.

Lehet erről közzétenni vázlatos elszámolást úgy is, hogy abban Juhi személyes adatain kívül semmilyen más személy személyes adatai nem szerepelnek.

Ha ezt Juhi nem vállalja, akkor szerintem utalja vissza az adoménypénzeket az adományozóknak! (Persze maguk az adományozók ezt visszautasíthatják.)

Informális kifogásoknak (pl. nyomozás érdekeire való hivatkozásnak) már nincs helye, mert a nyilvánosság felé tett, be nem váltott, szóbeli ígéretek után a nyilvánosság jelentős része szemében a szavahihetőség elveszett, és ezáltal hallgatás kézzelfoghatatlan indokainak igaz/őszinte voltába vetett bizalom is elveszett.

Hangsúlyozom: se nem szorgalmazom, se nem javaslom, se nem kívánom Juhin kívül bárm ilyen személy (se jogi, se természetese személy) bármely személyes adatának nyilvános közlését. Csak azt tartanám korrektnek, ha Juhi közölné, hogy Juhi mihez kezdett az adományokkal, amelyeket akár teljes egészében, akár csak részben a Bangó Sándorral való szolidaritás jegyében kért a nyilvánosságtól.

A fentiekben csupán egy véleményt fogalmazok meg, amely az én véleményem - és örömmel olvasnám az ellenvéleményeket. Lehet, hogy tévedek, és örömmel tanulnék az ellenvéleményekből.

Posted Jul 9, 2026, 7:55 PM UTC

16476
Loading comments…