félek, hogy örökre egyedül maradok

27 éves vagyok és még nem volt párkapcsolatom, amire egyre jobban vágyom és mégis mintha egyre kevésbé tudnám elképzelni, hogy együtt éljek valakivel.

Tetszett egy néhány fiú - férfi, éreztem ezt-azt stb., de még sosem találkoztam olyannal, akibe úgy isten igazából szerelmes lettem volna vagy egyáltalán csak azt éreztem volna, hogy szeretnék közelebb kerülni hozzá, több időt tölteni vele és jobban megismerni. Az is tény, hogy nekem ez sosem volt prioritás és mindig inkább magamra fókuszáltam, a tanulásra, hobbikra stb., illetve talán alkatilag sem vagyok az a “szerelmes típus” és elég “válogatós” is vagyok az embereket illetően. Mindig is kissé magamnak való lány voltam és kevés ember van, akivel megtalálom a közös hangot, de velük nagyon jól érzem magam, szeretek beszélgetni, viccelődni, csipkelődni, közösen elmenni ide-oda stb., de más társaságokban inkább visszahúzódó és csendes vagyok, ha nem érzem magaménak. Valamint nekem mindig fontos volt, hogy ne menjek bele méltatlan vagy erkölcstelen helyzetekbe (pl. sosem voltam hajlandó olyannal ismerkedni, akiről tudtam, hogy párkapcsolatban él), de mostanra azt hiszem még szigorúbb lettem, több a szempontom (pl. nekem fontos, hogy hasonló legyen az értékrendünk, az anyagi helyzetünk, az életstílusunk és a jövőbeli terveink is összeegyeztethetőek legyenek), és kevesebb türelmem is van a mindenféle hülyeségekhez.

Úgyhogy próbáltam és próbálok ismerkedni, de nehéz. Online nekem nem is nagyon megy, mert azt érzem, hogy többségében nem olyan férfiakat látok, akiket én keresek és egy-egy profil alapján nem is nagyon fog meg a másik vagy nem érdekel annyira, hogy meg akarjam ismerni, mert túl személytelennek és erőltetettnek érzem az egészet. Személyesen pedig nyilván kevesebb emberrel találkozom, de eddig amúgy csak így sikerült picit is belekóstolnom a dologba. Viszont ezt sem élvezem, mert sokszor így is izzadságszerű az egész és nem nagyon tudok mit kezdeni a férfiak gesztusaival, mert néha az az érzésem, hogy csak meg akarnak vásárolni, le akarnak nyűgözni, el akarják adni magukat stb. és ez nekem nagyon kellemetlen, nem szeretem az ilyet és nem értem, hogy miért nem lehet egyszerűen csak normális ember módjára viselkedni. Arról nem is beszélve, hogy többen mintha kelletnék magukat és versenyeztetni akarnák a lányokat, ami nekem megint csak nem pálya.

Mint mondtam, nem volt még párkapcsolatom és abszolút vágyom rá, hogy szeressük egymást, jól érezzük magunkat, gondoskodjunk egymásról stb., de olyan értelemben nincs szükségem egy férfira, hogy mondhatni elvagyok egyedül is. Régóta egyedül élek és ez sokszor nagyon nyomasztó magányos érzés (pláne mivel már a családommal sincs annyira szoros kapcsolatom és a barátaimmal is eltávolodtunk egymástól, pláne mikor párkapcsolatuk lett, megházasodtak stb.), de legalább nyugodt és biztonságos, amit nem cserélnék el egy akármilyen kapcsolatra, amiben nem érzem magam megbecsülve. Szóval nem vagyok kétségbe esve, de igen, félek attól, hogy egyedül maradok.