Egyetemi barátságok
Sziasztok!
Nem biztos, hogy erre a subra való ez a kérdés, viszont az utóbbi időben nagyon durván megfogalmazódott bennem, hogy segítséget kérek tőletek ebből a szempontból, ugyanis kicsit el vagyok veszve, és nem tudom, hogy kitől tudnék tanácsot kérni. Szeretnék több látásmódot, véleményt is meghallgatni, elsősorban azért választottam ezt a nem kifejezetten egyetemistáknak való csoportot, mert úgy gondolom, hogy hogy itt sokkal diverzebb közönséget tudok elérni, akár idősebb embereket , akiknek van ebben több élettapasztalata.
Szóval gimiben nekem elég nehezen ment a barátkozás, mert nagyon sokat voltam beteg, és ezért kialakult kábé kettő szorosabb barátságom, aminek nagyon örülök, nagyon szeretem őket, viszont egyetemre másik városba költöztem, és abból a szempontból egy kicsit el vagyok veszve, hogy úgy érzem, hogy a többiekhez képest nem annyira jól tudok barátokat találni. Most vagyok másodéves egyébként. Vannak ,,haverjaim”, akikkel el-elmegyünk iszogatni, viszont ebből nem lesznek általában mély és tartós barátságok.
A többieken azt látom, hogy hogy ilyen pár fős friendgroupokban, szorosabb kapcsolatban vannak egymással, többet járnak át a másikhoz, csinálnak közösen programokat, viszont nálam ez nem igazán van meg.
Hiába találkozok mondjuk egy-két házibuliban és az egyetemen olyan lányokkal, akiket nagyon kedvelek, valahogy ezeken az esemenyeken kívül nem igazán tudunk beszélgetni egymással.
Ez szerintem azért is lehet, mert én annyira nem vagyok írogatós típus, én nem szeretek messengeren beszélni, csak azért, mert unatkozok, nem fogok rájuk írogatni, viszont emiatt úgy érzem, hogy nem annyira tudok szoros barátságokat kialakítani.
Ebben szeretnék tanácsot kérni, meséljetek, hogy nektek ez alakult egyetemen, mert attól is tartok, hogy csak szimplán túlságosan idillikus képet festek le az egyetemi barátságokról, és a valóságban ezek nem úgy néznek ki, mint ahogy elképzelem. Egyáltalán normális/jogos hogy ez kicsit frusztrál engem?
Köszönöm szépen❤️
Posted Sep 12, 2026, 8:42 AM UTC